Hallasuk a külföldön élő és dolgozó magyarok hangját
Hívahaza Baráti Kör
Ez egy független, civil kezdeményezés, amelyet külföldön élő magyar szakemberek hoztak létre. Minden aktivitásunk saját elhivatottságunkból és demokrácia iránti vágyunkból fakad.
Célunk, hogy hidat képezzünk a határainkon túli magyar közösségek és az otthon élők között: tapasztalatokat, gondolatokat, közös értékeket osszunk meg, és lehetőséget biztosítsunk az együttműködésre és információcserére. Nyitottságunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a régi vasfüggönyt idéző bezártság és különválasztottság érzése, valamint gondolkodásmódja megszűnjön, és dinamikus, kölcsönös együttműködések és segítségnyújtás jöhessen létre mindkét irányban.
Elemzés
A Hív a Haza kérdőívre beérkezett több mint kétszáz választ elemeztük.
Emellett – a közös munka hatékonyabb koordinálása érdekében – az első kérdőív után a tagok közötti kommunikáció erősségét és esetleges konfliktusait is vizsgáltuk.
Afenti ábra ennek egy példája.
Eredményeink segítik a közösségi döntéseket és tájékoztatást.
Visszajelzés


Kérdőíveink
Kérünk benneteket, hogy töltsétek ki, és küldjétek tovább külhoni ismerőseiteknek is.
Teljesen anonim, csak az országot őrzi meg – és természetesen a kérdéseinkre adott válaszokat.
Adatvédelmi tájékoztatot olvastam és elfogadom.


Gyakran ismételt
Mi a hunique célja?
A Hív a Haza baráti társaságból indult, majd témákban és tagságban is bővült: mára civil szervezetekből érkező tagok és különböző szakmai közösségek együtt alkotnak egy közös ernyőkent egy tematikus csoportot.A Hunique egy Civil szervezet.
Ez az ernyőszerkezet mind a hét programot védi és támogatja.
Bár a programok egymástól függetlenül is működhetnek, a csoport szakmai tudása, tapasztalata és az apró háttérsegítségek olyan védőhálót adnak, amely biztosítja, hogy mindegyik kezdeményezés stabil és működőképes maradjon.
Milyen témákról tájékoztat?
Kiberbiztonság, szavazás, hírek, kérdőívek, adományozás, exit poll és mentorálás témákban dolgozunk, és folyamatosan fejlesztjük programjainkat.
Aktívan keressük a kapcsolatot az új szakemberekkel, valamint az óhazában élő tapasztalt kollégákkal is.
Hogyan biztosítja az átláthatóságot?
A Hunique átláthatóságot teremt: online találkozóink és a dinamikus Signal- és WhatsApp-csoportok segítségével hatékonyan tudjuk összehangolni a munkát és gyorsan megbeszélni az új, kreatív lépéseket. Demokratikus, korrupciómentes hangot képviselünk, hogy a hírek között könnyebb legyen eligazodni.
Hogyan segíti a kérdőívek funkció a közösséget?
A kérdőívek segítségével közvetlenül hallhatjuk a külföldön élő magyarok véleményét. Ez remélhetőleg segít abban, hogy tisztán és hitelesen szólaltassuk meg, és megtaláljuk a közös hangunkat.
Organogram-Fejlesztés alatt


Lépj kapcsolatba velünk
Írj nekünk kérdéseiddel vagy észrevételeiddel.
Kapcsolat
Írj nekünk, ha kérdésed van
hunique@mindenki.org
© 2025. All rights reserved.

